fbpx

Új Közös Agrárpolitika

Új Közös Agrárpolitika

Miben is lesz más az előttünk álló öt év? Sokakban felmerülhet ez a kérdés és teljesen jogosan, hiszen alapos átdolgozáson esett át a területalapú támogatás rendszere. Az új időszakban két jelentős változást lehet megfigyelni. A már jól megszokott Zöldítés és Kölcsönös megfeleltetés (KM) átalakulnak és közösen fognak alkotni egy új fogalmat, ami a „Feltételesség” lesz. Ez mindenki számára kötelezően betartandó előírásként kerül bele a támogatási rendszerbe. A másik lényeges változás az „Agrár Ökológiai program” bevezetése lesz. Ez már egy önkéntesen évente választható előíráscsomag lesz, amely a tejes üzem területére igényelhető. Amit összegészében át kell látni a rendszerben, hogy ha nagyjából ugyanazt a vállalást tesszük, mint az eddigi években akkor nagyjából a megszokott támogatásnak a 65%-át tudjuk felvenni. Ahhoz, hogy a megszokott mennyiségű, vagy akár nagyobb támogatási összeget tudjuk felvenni, nem csak a megerősített alap feltételrendszernek kell megfelelnünk, hanem egy új vállalás csomagot is be kell tartanunk.

De hogy is fog alakulni a felvehető támogatások összege?

Viszonyításként vegyük végig a régi rendszert, ahol egy gazda a régi területalapú támogatással (SAPS) 221 euronyi támogatást tudott felvenni, ami azt jelenti, hogy mai árfolyammal nézve (387 Forint) 85.527 forintnyi támogatást jelentene hektáronként. Az új rendszerben, ennek a kiszámítása már jóval bonyolultabb lesz, de azért ugorjuk neki. Először is lesz „Feltételesség” (BISS) alap jövedelemtámogatás, ami 147 euronyi támogatást jelent hektáronként. Ügye ott lesz az „Agrárökológiai program” (AÖP), ami egy változó összeg attól függően mennyi lehívá lesz, de átlagosan 81 euroval lehet számolni. Ez eddig 228 euro hektáronként, ami 88.236 forintnyi támogatást jelenhet a gazdálkodóknak hektáronként. Ami változás lesz, hogy megszűnik az 1200 hektáros támogatási korlát. Tehát az 1200 hektár után is fognak a termelők alaptámogatást is kapni, annyi különbséggel, hogy az úgynevezett újraosztott támogatásban nem fognak részesülni.

De mi is ez az újraosztott támogatás?

Ha a gazdaság területe nem éri el az 1200 hektárt, akkor 10 hektárig plusz 80 euro 10-150 hektár között pedig plusz 40 euro jár hektáronként a támogatást igénylőnek. Mit is jelent ez a számok tükrében?

Itt a könnyebb megértésért néhány példát fogok felhozni, hogy bizonyos gazdaságméreteknél milyen támogatási összegre lehet majd számítani.

       1. példa 9 hektáros gazdaság

Elsőnek kapni fogja a BISS támogatást, ami 147 euro hektáronként

Másodsorban az AÖP támogatást, ha választja (szerintem nem lesz kérdés, hogy választjuk vagy nem) ami 81 euro

Harmadrészt kapni fog újraelosztási támogatást 80 eurot hektáronként.

Mindösszesen 308 euro, azaz 119.196 forintnyi támogatást vehet igénybe a gazdálkodó hektáronként.

       2. példa 120 hektáros gazdaság

Kezdésnek itt is a BISS-szel kezdünk, ami 147 euro

Marad az AÖP, ami 81 euro

Majd 10 hektárig 80 euro hektáronként

10-120 azaz 110 hektár mennyiségig 40 euro hektáronként, ami azt jelenti hogy egy 120 hektáros gazdaságnál mindösszesen 43,3 euro hektáronkénti újraosztott támogatást fog kapni a gazdálkodó.

Ebből következően  a termelőnk hektáronként átlagolva 271,3 euro azaz 105.006 forintnyi összegre számíthat majd.

          3. példa 1100 hektáros gazdaság

Itt is marad a BISS és az AÖP 228 euroja

Az újraosztott támogatásnál viszont 10 hektárra fog a gazdálkodó kapni 800 eurot, majd 10-150 hektár közötti területeire összesen 5.600 eurot, ami átlagolva a teljes területre annyit jelent, hogy hektáronként 5,8 euro támogatást lesz lehívható.

Így ez esetben a hektáronként várható összeg 233,8 euro, ami 90.480 forint lehet a mai árfolyamon nézve.

           4. példa 1201 hektáros gazdaság

1200 hektár felett annyi lesz a változás, hogy újraosztott támogatást már nem fognak kapni a gazdálkodók, tehát a BISS és az AÖP 228 euroja lesz a hektáronkénti támogatás összege, ami 88.236 forintnyi összeget jelent hektáronként.

Változás lesz még a Fiatal mezőgazdasági termelők támogatásában, hogy a felvehető támogatás összege nagymértékben emelkedni fog, az eddigi 68 euroról 157 eurora fog emelkedni hektáronként. Ez a támogatás 300 hektárig vehető igénybe, és a megszokott módon 5 évig igényelhető, azon gazdálkodóknak akik, megfelelnek a feltételeknek.

Természetesen ebbe a számításba nem vettem bele a termeléshez kötött támogatásokat amik, tovább emelik a hektáronként igényelhető támogatás mértékét.

Nagyjából átrágtuk magunkat az alapokon, most kezdődhet a tényleges változások sora, ezt viszont csak a jövőheti cikkembe fogom kifejteni.

Addigi is itt egy link, ami az új támogatási rendszer kalkulátora, amin mindenki elkezdheti beírogatni a pontos adatait és megláthatja mekkora támogatásra lehetnek jogosultak. Arra mindenki figyeljen, hogy a kalkulátor 422 euroval számol nem pedig a mai árfolyammal, amivel én számoltam.

2023 KAP kalkulátor

Ezúton is köszönet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a kalkulátorért.

Hamarosan jelentkezem

Üdv: Morva Tamás

Morvanövénydoki Kft.