fbpx

Anyakecsketartás támogatás 2023

Kecsketartó gazdálkodók figyelem megjelent az anyakecsketartás csekély összegű támogatás! Hatalmas segítséget kapnak a kecsketartó gazdálkodók egy vissza nem térítendő támogatás keretében.

Mi is ez a támogatás és mekkora összeg is igényelhető?

A Magyar Államkincstár közzétette az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló rendeletét, aminek értelmében az anyakecskét tartó mezőgazdasági termelők vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe.

A támogatás mértéke 12 000 forint/anyakecske, azzal a kitétellel, hogy 2023-ban maximálisan 32.000 egyedet lehet támogatni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a forrás összege véges tehát, egy támogatási keret áll rendelkezésünkre. Fontos tehát, hogy időben adja be mindenki a támogatását, nehogy kicsússzon a támogatható egyedek kvótájából. Egy termelő által felvett maximális támogatás mértéke nem haladhatja meg a 8333 eurót. Ez tulajdonképpen az egy évben felvehető csekély összegű támogatások maximális mértéke. Így ha valaki már igényelt csekély összegű támogatást 2023.-ban az is beleszámít ebbe a felső határba. Tehát az összes ilyen támogatás mértéke nem haladhatja meg a 8333 eurót!

Mikor és hol adható be a pályázat?

A pályázat végső határideje 2023. december 10. 23:59:59 lenne, de mivel december 10. idén hétvégre esik, így a Kincstár a pályázatok beadási határidejét 2023. december 11. 23:59:59-re módosította. Nagyon fontos a határidő észben tartása, hiszen e dátum után beadott pályázatokat a Kincstár elbírálás nélkül elutasítja. Amit fontos még itt tudnia mindenkinek, ha véletlen hibát követ el valaki a pályázat beadása során 2023. december 11.-ig lehetőség van javítani a hibákat. Az elbírálás során mindig a legutolsó beadott kérelmet fogják vizsgálni.

De itt is kiemelten fontos, hogy december 11. után már nem lehet módosítani a pályázatot.

A pályázatot a Kincstár elektronikus felületén lehet majd beadni. Papír alapon már elég rég óta nem fogad be a Kincstár pályázatokat. Érdemes figyelni folyamatosan az ügyfélkapukat, hiszen a pályázat beadása után az esetleges hiánypótlásokat ezen keresztül fogja kérni a hivatal. Természetesen a hiánypótlásokat is csak és kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a Kincstár felé. A hiánypótlásban előírt határidők be nem tartása a teljes pályázat elutasításával járhat, így erre kiemelt figyelmet kell biztosítania a gazdálkodóknak.

Kik pályázhatnak erre a támogatásra?

Olyan mezőgazdasági termelők pályázhatnak erre a támogatásra, akik:

  • A támogatási kérelemben szereplő anyakecskék tenyészetének állattartójaként szerepel
  • Gondoskodik a szakszerű apaállat-használatáról, és kizárólag törzskönyvi kivonattal vagy származási igazolással ellátott bakot használ állománya fedeztetésére
  • Gondoskodik a tenyészetben tartott állatállomány kecske ENAR rendelet szerinti jelöléséről és folyamatos nyilvántartásáról.
  • Rendelkezik a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége által kiállított igazolással
  • A támogatásba bevonni kívánt anyakecskéket 2024. március 19.-ig birtokon tartja.

 

De mindenki nyugodjon meg ezek közül a támogatáshoz, csak a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége által kiállított igazolást kell a kérelemhez csatolni. A többi információt a Kincstár a rendelkezésére álló nyilvántartásokból fogja lehívni.

 

Ha nem szeretnél lemaradni a támogatásról, de szeretnél segítséget kérni a benyújtáshoz és az ügyintézéshez akkor az alábbi gomb megnyomásával kérhetsz segítséget tőlünk

De miben is segít neked a Morva Növénydoki.

  • Kérelem dokumentációjának összeállítása
  • Kérelem beadása, saját ügyfélkapun keresztül
  • Emiatt nem szükséges az ügyfélkapudat figyelni, mert nekünk érkeznek a hiánypótlások
  • A hiánypótlások ügyintézését is mi vállaljuk helyetted
  • A határidők betartatása!
  • Teljeskörű ügyintézés
  • Sikerdíjas szolgáltatás

 

Sikerdíjas szolgáltatás! Miért jó ez neked?

 

Mi csak sikerdíjas pályázatírást vállalunk. Ez azért éri meg neked, mert eleve nem írunk olyan pályázatot, amire semmi esélyed, hogy megnyerd. Illetve nekünk is érdekünk, hogy elnyerd a pályázatot, mert ellenkező esetben mi is potyára dolgoztunk. Ez egy biztosíték számodra, hogy nagy valószínűséggel olyan pályázatba ölöd az energiádat, ami meg is nyerhető számodra.

 

Ha szeretnél értesülni a legújabb cikkeinkről amiben olvashatsz a mezőgazdaságot érintő aktualitásokról és a legújabb pályázatokról akkor iratkozz fel hírlevelünkre.

Üdvözlettel: Morva Tamás

Morvanövénydoki Kft.