Morva Tamás vagyok, a Morvanövénydoki Kft. tulajdonosa és alapítója. De ki is vagyok én? A felsőfokú tanulmányaim kezdetén, már a mezőgazdaság felé vettem az irányt. Elsőként a Kecskeméti Főiskolán szereztem Agrármérnöki képesítést. Az első diplomámat kihasználva, az államvizsga után nem sokkal már egy modern kertészetben találtam magam, mint agronómus. A termelésben eltöltött éveim alatt, szembesültem azzal, hogy hiányos a tudásom további képzésekre van szükségem. Két év után érkezett el a pillanat amikor visszavetettem magam a felsőoktatásba. Természetesen munka mellett, hogy ne essek ki a gyakorlati szemléletből.
A Gödőllői Szent István Egyetemen találtam igazán magamra, és egymás után három diplomát is szereztem az intézményben. Elsőként Növényorvosi képzésen vettem részt, majd következett a Talajtani Szakmérnök képzés és végezetül, de nem utolsó sorban a Precíziós Mezőgazdasági Szakmérnök képzés.
Vállalkozásomat a Növényorvosi diploma megszerzése után indítottam, akkor még egyéni vállalkozóként, teljesen a nulláról. Mára oda jutottunk, hogy egy több mint 100 millió forint bevételű, 100%-osan tiszta és becsületesen működő szolgáltató céggé váltunk. Mindenről számla készül, nincs borítékozás, az alkalmazottaink 100%-ban be vannak jelentve, nincsenek trükközéseink.
A mottónk „Te a termeléssel foglalkozz, mi intézzük a többit!”
Szerintem jól tükrözi a mottónk a küldetésünket is. Azért dolgozunk nap mint nap, hogy a gazdálkodóinkról minden terhet le tudjunk venni. Ne kelljen nekik olyan feladatokkal foglalkozniuk, amikkel nem szeretnek időt tölteni, esetleg nehézséget okoz nekik. Hihetetlen motivációt ad nekem/nekünk, hogy látjuk a velünk együtt dolgozó cégek folyamatos fejlődését, ami annak a következménye, hogy a teljes figyelmüket gazdaságuk fejlesztésére fordíthatják. Mindig boldogan és fülig érő mosollyal ülök, be a nálunk készített pályázatból vásárolt új traktorba. Megnézve, hogy mi mindenre is képes az új csoda „masina”. Egy szó mint száz, nekem az ad erőt a mindennapokhoz, hogy ügyfeleink folyamatosan elismernek minket, és ezt most nem a kifizetett számlákra értem.