fbpx

E-permetezési napló

Az idei év tele lesz újdonságokkal amellett, hogy megreformált támogatási rendszert kell majd megszoknunk, ízlelgetnünk kell az E-permetezési naplót is. Egy pár szóban most beszéljünk erről az új adminisztrációs feladatról.

Az értékesítési célra szánt növény, növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédő szeres kezelésekről permetezési naplót kell vezetni a munkavégzést követő 24 órán belül. Ez két féleképpen történhet meg. Az egyik módszer hogy a NÉBIH elektronikus felületén feltöltjük a kezeléseket, a másik lehetőség hogy papír alapon vezetjük ezt a naplót. Az egészben az újdonság annyi lesz, hogy minden termelőnek az adott évi permetezési naplóját a következő év január 31.-ig a NÉBIH elektronikus felületére kötelező lesz feltöltenie. Ez első ilyen kötelező feltöltés 2024. január 31.-ig kell megtennünk. Ez alól kivételt f ognak azon gazdálkodók képezni, akik 10 hektárnál nagyobb területen termesztenek szántóföldi növénykultúrát. Ezen gazdálkodóknak a rovarölős kezelésit ide értve a rovarölős csávázóanyaggal kezelt vetőmag vetését is!

24 órán belül a NÉBIH elektronikus felületére fel kell tölteniük. Itt nagyon szem előtt kell tartani, hogy ettől e gazdálkodóknak az egyéb növényvédelmi kezeléseit is fel kell majd tölteniük, legkésőbb a következő év január 31.-ig.

Tehát a közhiedelemtől eltérően ezen rendelkezés alapján, miden olyan mezőgazdasági termelőnek aki részt vesz valamilyen támogatásban, innentől kötelező lesz az online permetezési napló vezetése, azzal a kitétellel, hogy a 10 hektárt meghaladó szántóföldi gazdálkodóknak a rovarölős kezeléseit 24 órán belül kell elektronikusan rögzíteniük a NÉBIH felületén.

És hogy kinek a feladata az elektronikus permetezési napló vezetése? A gazdálkodó feladata vezetni a permetezési naplót, az idéntől már növényvédős aláírása és pecséte nélkül is érvényes lesz. Ugyanakkor a gazdálkodó meghatalmazást adhat arra, hogy ezen kötelezettségét valaki más teljesítse.

Amennyiben tartasz a megnövekedett adminisztrációs tehertől, fordulj hozzánk bizalommal és levesszük a terhet a válladról. Nézd meg gazdaság adminisztrációs szolgáltatásunkat.

Üdvözlettel: Morva Tamás

Morvanövénydoki Kft.