fbpx

Készítsük el a gazdálkodási naplót együtt III.

Lassan eljön az Ünnepek ideje, amit kissé leárnyékol az új gazdálkodási napló.
Na jó… Természetesen nem, de azért nem árt felkészülnünk erre az új adatszolgáltatásra. Eddigi cikkeimbe (ha nem olvastad akkor katt ide) végig vettem kinek mit és mikor kell töltenie. Most kezdjünk bele a tényleges munkába.

A mostani cikkben arról fogok írni, hogyan kezdjünk bele a napló alap adatainak rögzítésébe. Tehát elindulunk onnan, hogy megnyitjuk az e-Gazdálkodási napló felületét és eljutunk addig, hogy minden tábla rögzítésre kerül és csak az agrotechnikai műveleteket kell majd felvinni.

Menjünk szépen végig a gazdálkodási napló lapfülein és beszéljük át, melyiket, mikor érdemes kitölteni és milyen adattartamokkal kell feltölteni.

Innen indulunk

Terület összesítő

Ugyan az első lapfül, mégis én azt ajánlom mindenkinek, hogy a kezdő képernyőn ez legyen az utolsó, amivel foglalkozunk. Tehát legyen kész a többi lapfül és utána visszatérhetünk erre. (Ez azért lesz így jobb, mert így tud jobban számolni a program, hogy ha már rögzítve vannak a területadatok)
Na de mit kell itt csinálni? A legegyszerűbben úgy tudjátok ezt az oldalt kitölteni, ha veszitek az egységes kérelmeteket. Én azt ajánlom, hogy a legutolsó adatváltozási kérelmet vegyétek alapul, mert ha idő közben a TMR ellenőrzés vagy egyéb módosítás miatt változhattak a területadataitok, akkor azt a legutolsó módosításon látni fogjátok. Tehát az utolsó adatmódosítási kérelmet, ha előveszitek, akkor 2 helyről elpuskázhatjátok azokat az adatokat, amik ide szükségesek.

Keressétek meg:

                „Területek összesítése támogatási jogcímek és AKG célprogramok szerint”

                „Területek összesítése hasznosítási adatok szerint (főnövény, másodvetés, agrotechnika)

Az első táblázatból lenézhetitek, hogy milyen támogatási jogcímek alapján, mekkora területre kértetek támogatást. Amire viszont oda kell figyelnetek, hogy a BISS+CRISS igénylésbe bele tartoznak a szántók, a gyepek és az ültetvények is. Ezért lesz szükségetek a következő táblázatra, ahonnan ki lehet számolni a pontos hektár adatokat. A következők szerint:

                BISS+CRISS teljes igénylés – (Termeléshez kötött támogatások + Ültetvények + Gyepek) = Szántók összesen (bónusz 😊 Ha van AÖP igénylésetek akkor keressétek meg az „Agro-ökológiai Program” táblázatot, abban földhasználati kategóriánkként részletezve vannak a földhasználatok (kivétel a gyepek, ahol az ideiglenes gyepek szántónak minősülnek, tehát ha van ideiglenes gyepetek, azt hozzá kell majd adni a szántóhoz, ha ezt a képletet használjátok)

A második táblázatból ki kell írni a gyepeket. Két kategória lehet ALL01 (legeltetett) és ALL02 (kaszált). Vigyázzatok! A GYE01 és GYE02 azaz az ideiglenes gyepek, nem gyep művelési ágba tartoznak, hanem szántóba. Feltételesség szempontjából szántók, de AÖP szempontjából gyepek!

                És végezetül jönnek az ültetvények. Itt három kategória lesz.
  • Szőlő
  • Gyümölcs
  • Egyéb

Szerintem elég az egyéb kategóriát magyaráznom.
Az egyéb ültetvénybe esnek azok az ültetvények, amik nem gyümölcsösök 😊. (Életem legszebb definíciója). Komolyra fordítva a szót ide tartoznak például a faiskolák stb stb.

Mindenképpen utoljára vegyétek ezeket fel, mert akkor fog számolni a program!

Jogosultságok és kötelezettségek.

Ennek a fülnek a kitöltése már megkezdhető az első alkalommal is. Amire szükségetek lesz hozzá, az egységes kérelem első oldaláról a „Támogatási/kifizetési igények”, „Területek összesítése támogatási jogcímek és AKG célprogramok szerint”, illetve az egységes kérelmek térképes oldala. A másodikra azért lesz szükséget, mert a termeléshez kötött támogatások ott lesznek csak részletezve, az első oldalon csak annyi van jelölve, hogy igényeltetek termeléshez kötött támogatást.

A térképekre azért lesz szükségetek, hogy megnézzétek van e nitrátérzékeny területetek, illetve 12%-os lejtőtök. Ezeket az információkat megtaláljátok a térképek fejlécébe, ahogy a képen is látjátok.

Termőhelyek, hasznosítások és műveletek

A legkomolyabb igénybevételt követelő fül. Egyelőre nem fejtem ki teljesen, most az alapokról fogunk beszélni, mert emészthetetlen lenne a cikkem így a bejglik előtt. Visszatérve a komolyságra, csak a „Termőhely adatok rögzítése” pontot fogom innen kivesézni.
Itt nagyon nagy könnyítés lett az EK táblaszinkron. Ezt úgy tudjátok elérni, hogy a „Tábla sorszáma (EK kérelemben)” belekattintotok és a felvinni kívánt tábla sorszámát beírjátok és megnyomjátok az „EK tábla adat szinkronizáció” gombot.

Ha ezzel megvagytok akkor a rendszer szinte mindent kitölt a magától. Nektek négy dolgot kell ezután végig vennetek.

  1. Tábla egyedi azonosítója:

Ezt sokan félvállról veszik pedig a jövőben nagyon fontos lesz. Minden további munkaműveletben erre tudtok majd szűrni. Tehát mindenki a lehető legkonkrétabb tábla elnevezést írja ide. Lényegtelen, hogy bugyuta elnevezéseitek vannak, ez senkit nem fog érdekelni, de nektek legyenek teljesen egyértelműek.

  1. Földhasználat joga

Ez talán a legegyértelműbb. Ki kell választani milyen jogcímen használjátok az adott földterületet.

  1. Koordináták ellenőrzése

Ahhoz hogy tovább menjetek, ellenőrizni kell a tábla elhelyezkedésének adatait. Ehhez három opciótok van.
Alap esetben a tábla szinkronizáció után koordinátát fog beadni a rendszer, ezt átírhatjátok „Cím”-re vagy „HRSZ”-re. Én teljesen feleslegesnek tartom ezzel bajlódni, mert ha jó a tábla elnevezésetek, akkor tudni fogjátok melyik tábláról van szó, de ha szeretnétek, akkor átírhatjátok arra, ami nektek tetszik.
A lényeg a lényegben, hogy az „Ellenőrzés” gombra rá kell kattintanotok és meg kell jelennie egy zöld pipának a gombban, hogy tovább tudjatok haladni.

  1. AÖP támogatásban részvétel esetén (Választható jó gyakorlat)

Itt ki kell töltenetek a megfelelőket. Van hogy a rendszer felhozza, van hogy nem. Ezt érdemes az egységes kérelem alapján végig nézni. Én ezt úgy szoktam csinálni, hogy közben indítok egy egységes kérelem adatváltozást és azon lépkedek sorban a táblákon, így minden információt vissza tudtok ellenőrizni.

  1. Bónusz

Figyeljetek oda arra, hogy a tábla szinkronizáció a legutolsó egységes kérelem adatait fogja betölteni. Ha adatváltozási kérelemben történt tábla területmódosítás, bármi miatt, akkor ezt nem hozza a rendszer. Így érdemes visszacsekkolni a legutolsó adatmódosítási kérelemben szereplő „Területméret” pontot. Tehát ha módosítottátok a táblátok méretét ezt manuálisan korrigálni szükséges!

Mindezek után „Rögzít” gomb, majd véglegesít és jöhet a következő tábla egészen addig amíg el nem fogy.

Lehetőségetek van tömeges betöltésre is, a következőképpen:

Ezután kipipáljátok a betölteni kívánt táblákat, majd végig mentek minden táblán a fent részletezett módon.

Ha már töltöttél fel táblát és szeretnéd szinkronizálni, akkor csak menj bele a táblába és megjelenik a szinkronizáció gomb. Ha azt megnyomod, akkor frissülni fog a rendszer!

Tenyészet adatok

Azon termelőknek releváns, akiknek van állattartása. Rákattintotok a hozzáadásra és már fel is ugrik a kitöltendő űrlap. „Tenyészetkód” ez szerepelni fog az egységes kérelemben, ha igényeltetek állattartáshoz kapcsolt termeléshez kötött támogatást. Ha nem, akkor az ENAR-ból meg tudjátok nézni (aki állattartó, az azért tudja a tenyészet kódját).
„Tenyészet megnevezése” szintén egy saját elnevezést írjatok ide. Igazából ott releváns, akinek több tenyészete/telephelye is van. „Telephelyhez rendelt környezetvédelmi területi jel” azért ezt is érdemes tudnia az állattartóknak, ha nem tudod akkor itt a millió dolláros weboldal, ahonnan le tudod hívni, katt ide.

A további rögzítés majd később (csak hogy elolvasd a következő cikkeimet is)

Szakirányító adatok

Itt rögzítened kell azokat a szakirányítókat, akikkel kapcsolatban állsz. Növényvédelmi szakirányító és Talajvédelmi szakértó/Talajvédelmi szakirányító. Kinek amennyi van 😊
Fontos, tudnotok kell az elérhetőségeit, illetve az engedély számait a szakértőknek, de ezek a szerződéseitekben benne kell hogy legyenek.

Kapcsolattartó adatok.

Elvileg automatikusan töltődik, ha nem akkor vigyétek fel a saját elérhetőségeiteket.

Talajvizsgálatok.

Az első a képen piros négyzetbe, a következőket kell írnotok:
Ha AKG/ÖKO támogatásba részesültök, akkor a poligon azonosítót, ha nem, akkor a tábla sorszámát, amit az egységes kérelemben megtaláltok. A többi szerintem igen egyértelmű.
Ha kitöltöttétek rögzítsétek le és utána mehet a véglegesítése. Ezt addig csináljátok amíg el nem fogy a laboreredményetek.

Remélem sikerült közelebb hoznom titeket a gazdálkodási napló kitöltésének rejtelmeibe.
Ha nem szeretnél egyedül bajlódni ezzel, mert éppen jobb dolgod van januárban, mint ezt pötyögni akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és levesszük a válladról ezt a terhet.

Ha tetszett a cikk és szeretnél a lehető leghamarabb értesülni a következőről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként fogsz értesülni a legújabb cikkeimről.

Kellemes Ünnepeket mindenkinek!

Üdvözlettel: Morva Tamás

Morvanövénydoki Kft.