fbpx

Első „fecske” azaz Natura 2000 erdő támogatás

Kiírásra került végre az első, mezőgazdálkodókat részben érintő, támogatás a Natura 2000 erdő támogatás (KAP-RD34-1-24). A támogatás igen hasonló lesz, mint az elmúlt években, egy igen nagy változással, amivel kiszélesítették a támogatásra alkalmas erdő területek sorát. Ez azt jelenti, hogy az idei évtől nem csak a Natura 2000 területeken lévő erdők lesznek támogathatók, hanem a védett, vagy fokozottan védett erdőterületek is bekerülnek a támogatható területek közé. Emiatt az igénylők száma szépen megemelkedhet.
Ha kíváncsi vagy, hogy az erdőd igényelheti-e ezt a támogatást akkor töltsd ki a kérdőívet és díjmentesen leellenőrizzük neked. Fontos, hogy az erdő tagszámokat is tüntesd fel, hogy le tudjuk kérdezni a terület adatait.

Ki igényelhet Natura 2000 erdő támogatást

A felhívás szerint azon gazdálkodók részesülhetnek a támogatásban, akik:

  • Rendelkeznek az adott erdőrészletre vonatkozó, az erdészeti hatóság által jóváhagyott jogerős erdőtervvel, vagy jóváhagyott jogerős erdőtelepítési kivitelezési tervvel
  • Gazdákodása megfelel az Erdő védelméről szóló törvényben foglaltaknak
  • Átlátható szervezetnek minősül
  • És a fentebb már említett erdőterülettel rendelkezik

Támogatás benyújtásának módja és ideje

A támogatást az egységes kérelemmel egy időben, annak felületén kell benyújtani minden évben. A támogatás időtartama 2024. évtől 2027. évig terjed, tehát 4 éven keresztül lesz igényelhető. A támogatni kívánt területeket a MePAR szerinti blokk numerikus azonosításával és az érvényes erdőrészlet azonosító megadásával kell igényelni. Természetesen a velünk szerződött ügyfeleknek a Gazdaság Adminisztrációs Szolgáltatásunkkal minden ügyintézést átvállalunk, hogy gazdálkodóink „csak a termeléssel foglalkozzanak”.

Nem csak a Natura 2000 erdőterületek lesznek támogatottak, hanem a védett vagy fokozottan védett erdők is

Milyen kötelezettségeink lesznek?

Azon gazdálkodóknak, akik igényelni szeretnék ezt a támogatást be kell tartaniuk az úgynevezett „feltételességi rendelet” vonatkozó előírásait. Az AM rendeletben foglaltak szerint, a gazdálkodónak be kell tartania az erdőtervben foglaltakat.
Ez tulajdonképpen minden erdőgazdálkodónak kötelező jellegű, így ez plusz előírást vagy plusz terhet nem fog senkinek sem jelenteni. Az egyedüli többlet teher, amit a támogatás jelent, hogy március 1. és augusztus 31. között nem engedélyezett a fa, bokor vagy sövény kivágása. Így csak erre kell figyelnie a gazdálkodóknak.

Támogatható területek mérete

A támogatás igényléséhez összesen legalább 1 hektár támogatható erdőterülettel kell rendelkezni az igénylőnek, azzal a kitétellel, hogy a legkisebb támogatható terület mérete 0,25 hektárnak kell lennie. Ez tulajdonképpen az egységes kérelemben már megszokott rendszer szerint lett kialakítva. Tehát ha van legalább 1 hektárnyi Natura 2000 erdő vagy védett erdő a tulajdonunkban akkor ez a többlettámogatás igényelhető lesz a gazdálkodónak.

Példával

Van a tulajdonunkban 2 db 0,25 hektárt meghaladó Natura 2000 erdő és 1db 0,5 hektárt meghaladó fokozottan védett erdő, akkor már igényelhetővé válik a támogatás.

Mennyi az annyi?

Erre elég nehéz egy sarokszámot mondani, mert több tényező is folyamatosan módosítja. A legfontosabb vizsgálandó tényező, azon kívül, hogy megállapításra került, támogatható-e az erdőnk. Milyen a Természetességi állapota az adott erdőrészletnek.
Alapjáraton ez fogja befolyásolni, hogy melyik támogatási összegkategóriába fog kerülni az erdő:

  • Kultúrerdő vagy faültetvény
  • Származék vagy átmeneti erdő
  • Természetes vagy természetszerű erdő
A Natura 2000 erdőtámogatásnál meghatároz, hogy milyen az erdő természettességi állapota. Ez befolyásolja az igényelhető támogatások mértékét

Ezen három kategóriának besorolását, díjmentesen vállaljuk bárkinek, csak töltsétek ki az űrlapunkat és megmondjuk, hogy támogatható-e az erdőd és hogy milyen a természetességi állapota.

Ha ezzel megvagyunk utána meg kell állapítani, hogy az adott erdő milyen faállomány típusba és korcsoportba esik. Ezután lehet kiszámolni a hektáronkénti támogatási összegeket, de hogy tudjatok szemezgetni az alábbi listában láthatjátok a minimum és maximum euró összegeket, amit igényleni lehet.

  • 0-5 év közötti erdők esetében: 51-60 euró
  • Tölgy-bükk 6-20 éves korcsoport: 127-148 euró
  • Őshonos egyéb keménylombos 6-20 éves: 114-132 euró
  • Őshonos egyéb lágylombos 6-20 éves: 101-118 euró
  • Egyéb erdő 6-60 éves: 88-103 euró
  • Tölgy-bükk 21-60 éves: 191-222 euró
  • Őshonos egyéb keménylombos: 21-vágáséretségig 152-178 euró
  • Őshonos egyéb lágylombos: 21-vágáséretségig 139-163 euró
  • Egyéb erdő 61- véghasználati korig: 114-132 euró
  • Tölgy-bükk 61-véghasználati korig: 255-297 euro
  • Őshonos egyéb keménylombos vágásérettségi-véghasználati korig: 215-251 euró


Látható, hogy elég széles sávban változik a támogatási összeg, de az is, hogy ez egy olyan támogatás, amit tilos elmulasztani. Én mindenkinek javaslom, hogy nézzen utána annak, hogy részt vehet-e benne vagy töltsd ki az űrlapunkat és segítünk megnézzük neked mi.

Ügyfeleinknek vállaljuk a támogatás teljeskörű ügyintézését, ha te sem szeretnél elveszni a támogatások rengetegében, akkor nézd meg Gazdaság Adminisztrációs Szolgáltatásunkat, aminek keretében leveszünk minden adminisztrációs terhet a válladról. Natura 2000 erdő támogatástól kezdődően az összes területalapú támogatási jogcímig, mindenben a segítségedre leszünk.

Ha tetszett a cikk és nem szeretnél lemaradni a legújabbról, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, hogy a lehető leghamarabb értesülj a mezőgazdaságot érintő aktualitásokról.

Üdvözlettel: Morva Tamás

Morvanövénydoki Kft.